utaznijó

Amatőr kulturális antropológus, világjáró nyelvész színes-szagos útinaplója, érdekességekkel és tanulságokkal.

Feedek
Megosztás

A diadalív árnyékában: Vác

 

A Budapesttől félórányira lévő barokk kisváros többnyire csak a börtönéről és a nyári Váci Világi Vigalom programjáról híres. Pedig néhány nevezetessége egyedülálló az országban. Mindjárt itt van a Diadalív, mely a város egyik kapuja, árnyékában a hirhedt börtönnel.

Egy másik unikum, az un. gomábs híd, mely akár a prágai Károly híd kistestvére is lehetne. Sajnos a terület elég rendezetlen és a körülötte elterülő lakótelep sem a modern építészet gyöngyszeme, de a hidacska tényleg impozáns.

A harmadik különlegesség a hegytetőn magasló kálvária, melynek értékéből sokat levon, hogy csak bizonyos időpontokban van nyitva, ezért előzetes érdeklődés szükséges.

A Duna-part festői, a halászlé az egyik legjobb az országban, itt tényleg megáll benne a kanál. A főtér egyik-másik műemlék házára ráférne egy réteg festék, ami bosszantó és a bálra repedt sarkú cipőben érkező bálozó lányra emlékeztet.

Ennek ellenére a város megér egy napot, biciklivel érkezve a napi pedálozás adagunk is kipipálva, hajóval meg a romantikus elemet csempésszük a kirándulásba.

40 000 éves törzsi ritmusok – A yidaki


Az ausztrál őslakosok kultúrája a tudomány mai állása szerint a földön létezők legrégebbike. Ahogy a 40 ezer éves nép keletkezéséről, úgy legendás hangszerük, a didjeridoo körül is számos legenda kering. A hangszernek több tucat elnevezése is létezik, és az őslakosok nem is a leggyakoribb nevét használják. A Sydney-ben található kulturális központ egyik előadásán az aborigin munkatárstól hallottuk először a hangszer eredeti nevét (yidaki) és a hozzáfűződő legendákat.

A legelterjedtebb elnevezés a didjeridoo, amely az őslakosok szerint az európai betelepedőkhöz fűződik. Ők nevezték így a hangszert, mivel hangzása az európai fül számára ehhez a hangkombinációhoz áll a legközelebb. A hangszert maga a természet készíti: az alap egy eukaliptusz faág, amelynek közepén fehér hangyák rágnak folyosót. Amikor a faág elszárad, már kész hangszerként pottyan a földre. A New World Encyclopedia szerint a didjeridoo legalább 1500 éves, ezzel a világ legidősebb fafúvós hangszere és használata egyértelműen az északi területeken élő ausztrál őslakossághoz köthető.  A néphagyomány ellenben úgy tartja, hogy a hangszer egyidős a népcsoporttal, azaz 40 ezer éves.

A nagy találkozás

Az aborigin emberek találkozását a hangszerrel egy legenda meséli el: Egy Yidaki nevű harcos egyik vadászatról hazatérőben, kenguruval a hátán battyogott az erdőben, amikor is egy hatalmas üreges faágat pillantott meg a földön. Felvette és a felkelő napot szerette volna megnézni vele, de az üreges belsőben szorgoskodó hangyáktól nem látott élesen. Nagy levegőt vett…, belefújt …, és ekkor megszólalt a hangszer. A harcosnak tetszett a dallam, tovább próbálkozott, mire rájött, ha az orrán szívja be és a száján körkörösen fújja ki a levegőt, különböző hangokat és ritmust is képes produkálni. Yidaki otthon koncertet rögtönzött a törzsnek, akik a hangszert színes mintákkal díszítették és corroboree táncot lejtettek rá. A fiatalemberek egymásnak adták a hangszert és Yidaki mindenkinek megtanította a speciális légzési technikát. Ahogy múltak az évek, a hangszer egyre jobban beépült mindennapi életükbe, fújták ünnepi ceremóniákon és használták gyógyításkor is. Amikor Yidaki meghalt, lelke beszállt az üreges faágba. Ettől kezdve férfi lélek lakozik minden hangszerben, ezért csak ők játszhatnak rajta, nőknek tilos. A harcosról nevezték el a hangszert yidakinak. A neves kutató, Professzor Trevor Jones legalább 45 elnevezést talált a hangszerre: többek között a bambu, bombo, kambu, pampuu, garnbak, illpirra, martba, jiragi és a yiraki kifejezést. Vannak feltételezések, hogy a hangszer először talán bambuszból készülhetett, erre utal több elnevezés is, valamint az a tény, hogy északon a bambusz már abban az időben is elterjedt növény volt. R.Etheridge Jr. művében már 1893-ban írt egy trombitaszerű bambusz hangszerről.

Csak férfiaknak?

A vita, hogy nők játszhatnak-e a hangszeren, pár évvel ezelőtt lángolt fel újra. Nicole Kidman-t, ausztrál színésznőt a Baz Luhrmann  “Ausztrália” című film promóciós körútján kérték meg arra, hogy szólaltassa meg a hangszert. A színésznő beleegyezett, nem sejtvén, hogy ezzel mekkora polémiát okoz Ausztráliában.  A vitába számos kulturális antropológus is bekapcsolódott, s egyikük, Linda Barwick zeneológus, az etnozene szaktekintélye a “The Didgeridoo, From Arnhem Land to Internet” című könyvében a következőket írja: A nők valóban nem játszottak hivatalos alkalmakkor a hangszeren. Ugyanakkor számos aborigin emberrel történő beszélgetés alkalmával a helyiek megerősítették, hogy nem volt tiltás a nők számára a hangszer használata, sőt az idősebbek említést is tettek egy nőről, aki a Daly folyó partján rendszeresen játszott. A férfiak, akik Groote Eylandt, Numbulwar és Gunbalanya területéről származnak, mindannyian egyetértettek abban, hogy nincs tiltás. Yirrkala területről többen mesélték, hogy a kislányok és kisfiúk együtt zenélnek, de felcseperedve a lányok abbahagyják a nyilvános zenélést. Sokan arra következtetnek, hogy a nők egyszerűen nem tudnak annyira jól játszani a hangszeren, hogy a nyilvánosság elé álljanak.

Dreamtime (álomidők) dalai

A hangszer a tradicionális zenében és a modern, többnyire fúziós stílusban is szerepet kap.  A dreamtime koncepciója európai aggyal nehezen megfogható: teremtéstörténet, vallás, életmód,  az aborigin lét igazodási pontja, alfája és omegája. A hozzákapcsolódó ceremóniákat corroboree-nak nevezik, melyek a törzsek történelmét hivatottak elmesélni. A nyilvános ceremoniális táncokat az esti tábortűznél többnyire felnőtt férfiak adják elő, akik erre az alkalomra kifestik testüket és mitikus történelmüket mondják el zenében és táncban. Ha fiatalok táncolnak, az egyben beavatási ceremónia is, mivel nekik performanszok sorozatán kell résztvenniük, hogy beintegrálódjanak a férfitársadalomba. A tánc alapvetően egy váltott lábbal történő folyamatos lábmozgásból áll, amelyet a kéz és test meghatározott koreográfia szerinti mozgása egészíti ki. Gyakran imitálja őshonos állatok (emu, kakadu, kenguru, kígyó) mozgását és mindig egy kerek történetet mesél el.

Modern őslakos zene

Yothu Yindi Ausztrália leghíresebb, részben őslakosokból álló együttese, melynek jelentése gyerek és anya. A zenekar alapítója Mandaway Yunupingu ausztrál őslakos muzsikus, de a tagok között akadnak balanda, azaz nem aborigin zenészek is. Dalaik alapjai a gumati és a rirratjingu törzs tradicionális énekei. Ezek a törzsek élnek Arnhem-föld észak-keleti részén, ahonnan a tagok is származnak. Az 1986-ban alakult együttes számos dala kapcsolódik szorosan az őslakosok földtulajdonlási harcához. Az együttes ikonikus száma a "Treaty" (szerződés), amit 2001-ben az Australasian Performing Right Association (APRA) megalakulásának 75. születésnapja alkalmából minden idők 30 legjobb ausztrál dala közé választott.

Well I heard it on the radio                             Hallottam a rádióban

And I saw it on the television                           És láttam a TV-ben

Back in 1988                                                   Anno 1988-ban

All those talking politicians                             Azokat a szószátyár politikusokat

Words are easy, words are cheap                   A szavak könnyűek, a szavak olcsók

Much cheaper than our priceless land            Sokkal olcsóbbak mint a drága földünk

But promises can disappear                            De az ígéretek eltűnhetnek

Just like writing in the sand                             úgy mint az írás a homokban

Treaty Yeh Treaty Now                                   Szerződést, szerződést most

Treaty Yeh Treaty Now                                   Szerződést, szerződést most

Az aborigin földtulajdonlási per MABO néven került a köztudatba, amely során 1992-ben az Ausztrál Legfelső Bíróság megerősítette az őslakosok földhöz való elidegeníthetetlen jogát. Ezzel megszűnt a terra nullius (senki földje) korszak, amelyre hivatkozva az európai telepesek elfoglalták az országot. Erre utal egy másik híressé vált daluk:

Terra nullius terra nullius                               A senki földje a senki földje
Terra nullius is dead and gone                        A senki földje halott és nem létezik
We were right                                                  Nekünk volt igazunk
That we were here                                           Mi voltunk itt  előbb
They were wrong                                            Ők tévedtek
That we weren't here                                       Abban, hogy ez nem így volt

2000-ben az együttes fellépett az Olimpiai Játékok záróünnepségén is. A Yothu Yindi a világzene fesztiválok állandó résztvevője, az együttes pár éve Magyarországon is járt. Több ismert együttes és énekes használ didjeridoo hangszert zenéjében, de a Yothu Yindi a stílus úttörője és a legismertebb képviselője.

Kedvenc szállodáim: Bombay

 

Az indiai lakberendezésre jellemző a színek kavalkádja, mely sokunk számára egy kicsit túlzás. Az én egyik kedvenc szállodámban ennek a nyoma sem található.

buja természet, szobrok, nád bútorok,

letisztult formák, harmonizáló színek,

kávésarok,

kávésarok mégegyszer,

Istennők és virágok,

Prágai élmények 3. - Helyiek és turisták

Sorozatom harmadik részében a cseh emberekről, illetve a Prágába érkező turistákról osztok meg néhány személyes történetet.

Úgy a rendszerváltás környékén volt egy történet, mely szerint elég 5 év egy demokrácia jogi alapjait megteremteni, elég 20 év a gazdasági alapokra, de 50 kell, míg az emberek mentalitása is megváltozik. A kívülálló számára Csehországban már nyoma sincs a diktatórikus múltnak, legalábbis a látogató úgy érzékeli, hogy egy közepesen fejlett nyugati országba érkezett. Ami a képet árnyalja, az a helyi lakosság interakciója egymással és a vendégekkel. Akkor azért úgy érezzük, mintha otthon lennénk.

Párhuzamos történetek

Prágában a négycsillagos szálloda recepcióján a pult mögött többen is vannak. Nehezen lehet kivenni, hogy mit csinálnak. Szöszmötölnek a gép elött, papirokat tologatnak. Monoton, gépszerű mozdulatok. Hosszú percek telnek el. Néha sikerül a szemkontakt. Egy idő után szóba is állnak velünk. Nincs mosoly, nincs elnézés, csak gépies mozdulatok vannak.

Budapesten a Gresham Palace recepciója felé közelítek, teljesen tanácstalanul. Egy sajtótájékoztatóra jöttem, de semmi tábla, semmi jelzés. Az egyetlen recepciós egy éppen fizető vendéggel van elfoglalva. Ott tipródom. Végre megszólítom az egyetlen szállodásnak kinéző embert. Vendég volt. Mire rám kerül a sor, hogy feltegyem egyetlen kérdésem, hogy hol a búbánatban van az esemény, sikerült elkésnem.

Aki volt már Prágában, az biztosan evett a Vencel tér elején található büfé pavilonok egyikében. Többféle kolbász van a hotdoghoz, vannak ínycsiklandozók és kevésbé étványgerjesztőek. Kiválasztunk egy szimpatikus fajtát, bár az elöttünk lévő serpenyőben lévő még félig nyers. Teszünk egy kísérletet, hátha nem látjuk be a terepet, és a hátsó zugban ott serceg a mi kolbászunk. Nincs, mondja az eladó. Gyors reagálású lévén, két másodperc alatt felmérem a maradék választékot és rápillantok a páromra egyeztetés végett, de mire mondanám, már az eladó ellép tőlem, és veszi sorra a többieket. Egy darabig még ott ácsorgunk, de látván, hogy végleg lemondott rólunk, tovább állunk.

A Ferenciek terén található Match útba esik jövet-menet, közel 5 éve heti többször is beugrom. 10 dkg borjúmájast szeretnék. Ez jó lesz? - emel fel egy hatalmas darabot a pultos. Nem, ez túl sok, mondom. Ha ketté vágom, akkor meg már én nem tudom eladni, vág vissza a pultos. Ennyiben maradtunk, és csak örülni tudok, hogy ennyivel megúsztam, és nem én kaptam azt a tirádát, amit az utánam jövő külföldi turista. Ő is üres kézzel távozott.

A turisták

Prágában a turisták száma sokszorosa a Pestre érkezőknek. Óráimon én is sokszor hozom példaként a cseh fővárost, annak ellenére, hogy azért tudjuk, a mennyiség sosem csap át minőségbe.

Persze mondhatnánk, hogy mindegy, csak pénzt hozzon az országba. Két dolog miatt nem mindegy: Ha hosszú távon gondolkodunk, akkor olyan turistákat kell az országba vonzanunk, akik a válságos időkben is kitartanak mellettünk. Tehát nem feltétlenül az olcsóság miatt választják az országot. Ugyanis a túl árérzékeny turista egy válság alatt már nem turista, hanem otthon maradó. A másik ok, hogy nem szerencsés, ha a turisták egy csoportja elidegeníti a turisták egy másik csoportját. Ez nem lehet nulla összegű játék.

Köztudott, hogy Prága a legénybúcsúk egyik mekkája. Meg lehet kövezni, de én ezt a szegmenst speciel nem irigylem tőlük. Szakemberként én a problémamentes turistákra szavazok. Sokkal egyszerűbb egy japán csoport után kitakarítani egy szállodai szobát, akik még be is ágyaznak maguk után, mint kiganézni egy túl jól sikerült legénybuli után.

Akiket irigylek tőlük, azok a kultúrára éhező európai fiatalok, akik később egy-egy jó kiállításra, programra is visszatérnek, valamint a hónapokra Európába érkező amerikai diákok. Ez utóbbiak még az Amerikát nem komáló emberek számára is szimpatikusak, többnyire érkdeklődők és kedvesek. Néhányan kanadaiaknak adják ki magukat, mert érzik az USA felé irányuló, sokszor megalapozott ellenszenvet.

Szintén irigylem Prágát az ott ejtőző, jómódú nyugdijasok miatt. Kevesen tudják, hogy Magyarország 8 év alatt 1 millió német vendéget vesztett el, sokat az idősebb korosztályból. Az oka, az a tendencia, hogy mi egy fiatalabb, trendibb kört szeretnénk megnyerni. Az egyiknek nem kéne kizárnia a másikat. Először is a világ fejlett államai rohamosan öregednek, a ma trendi, a holnap öregje. A mostani idősebb generáció talán nyugaton is az első és az utolsó, akiknek elegendő szabadidejük, pénzük és igényük is van az utazásra, továbbá hűséges, turistanyelvre refordítva, visszatérő vendégek.

Végül fontos, hogy egy ország idegenforgalma ne függjön túlságosan egy országtól vagy térségtől. Ha csak a közelmúlt gazdasági válságait nézzük, számos országot még csak meg sem érintett a financiális problémák szele.

 

Prágai élmények 2. - A közlekedés

Prága tömegközlekedése hatékony és sokszínű. Először is létezik egy belső városmag, amely kizárólag a gyalogosoké. A következő sávban közlekedhetnek a villamosok és a személyautók, az autóbuszoknak tilos. Napokig nem jöttem rá, hogy mi olyan furcsa, és talán még ma is töprengenék, ha a szállodánk nem egy metróvégállomás mellett lett volna. Egyszer a hotel másik ajtaján mentem ki és akkor vettem észre a buszmegállót és belém nyilalt... A buszok kipufogógáza hiányzott.

A legrégebbi és a legújabb villamos

A buszok kizárólag a metró végállomásoktól kifelé szállíthatják az utasokat, tehát amolyan ráhordó járatokként üzemelnek. Minden végállomásnak van P+R parkolója, vagyis az autóval érkezők biztonságban tudhatják autóikat. Városnéző túrákat viszont remek oldtimer kocsikkal is lehet tenni.

Számos metró állomás K+M (kiss and meet) jelzést visel, ami azt jelenti, hogy itt van kávézó, fagyizó, egy kis park szökőkúttal, ahol el lehet időzni, amíg várunk valakire.

A város legnagyobb vonzereje, a Moldva-part. Nemcsak a hidak nyújtanak pompás látványt, de tavasztól-őszig a folyó telis-teli csónakokkal, amelyeket óránként 200 koronáért lehet bérelni.

A vízen minden korosztály bátran lapátol.

Szintén népszerűek a hajós városnézések, ezek 200 koronánál kezdődnek. Ez egy kétórás hajókázás ára egy nagyobbacska városnéző hajón, ellátás nélkül. Vannak romantikusabb, illetve egzotikusabb ajánlatok is.

Kerékpárost aránylag keveset láttunk, ez részben a kompakt belvárosnak, részben a macskaköveknek köszönhető, amelyen nem éppen kényelmes tekerni.

Mi napijegyet haszáltunk, ami 100 korona volt egy napra. Ez napi öt utazás fölött éri meg. Miután 24 óráig jó, ha valaki délután érkezik, másnap delelött is ezt a jegyet használhatja. Jó időzítéssel rengeteget spórolhatunk. Például a mi első napijegyünk másnap háromkor járt le, de akkor épp várost néztünk és csak este hétkor kezeltük az új napijegyet, ami másnap este hétig volt jó. A végén nekünk a hét napra elég volt öt napijegy. A jeggyel ingyenes volt a sikló is.

Prágai élmények 1. - Házak és terek

Mottó: Prágának gyönyörű belvárosa van, Budapestnek városfejlesztési stratégiája.

A következő hetekben a két várost különböző tematikák mentén hasonlítom össze és próbálom megtalálni a választ, hogy miért Prága és miért nem a hatalmas előnnyel induló Budapest lett kelet Párizsa.

Pedig nekünk 2005. óta városfejlesztési stratégiánk is van. 228 oldalas. Netről letölthető.

Először is a házak. Egy hétig róttam a prágai utcákat és kettő, azaz két darab olyan belvárosi épületet láttam, ahol csak a bolti szint lett kitatarozva. Félreértés ne essék, ez a város is szürke volt és piszkos. Nem vagyok városfejlesztési szakember, de még számomra is nyilvánvaló, hogy Prágában egy tudatos koncepció mentén dolgoztak.

Káoszban a rend

Először is nem akarták a várost állandóan kitalálni.  Hozott anyagból dolgoztak és csupán rehabilitálták a városközpontot. Majd visszaadták a gyalogosoknak. Ugyanis a kis üzletekkel csak a gyalogos a kompatibilis, éppúgy, ahogy az autós a plázákkal. Az autós az "egy helyen mindent" keresi, a sétáló a színes kirakatokat, padokat, fagyizókat és az emberek társaságát.

Sokszor hallom a kifogást, hogy Prága kisebb és koncentráltabb. De bocsánat, Budapest en bloc nem néz ki jól. Mert ha rendbetettük volna az 5-6-7. kerületet és utána kivárunk egy kicsit, mert elfogyott a szufla, az rendben lenne. De a mára már elfogadható 5. kerületben sem tudhatjuk, hogy mi vár ránk a sarkon túl. Őszintén, a Ferenciek terén mióta tart az átépítés? Keleti pályaudvar? Hány nyár telt el?

Vörösmarty tér? Ezt nevezzük mi emblematikus térnek? A szellemházzal, ahol még embert az emeletre menni nem láttam? Egyébként annyira jellemző, hogy a rusnya ORI épületét helyettesítettük egy olyan dizájnnal, amelynek egyetlen pozitívuma, hogy a gyönyörű volt Luxus épülete visszatükröződik benne. Kár, hogy ezt a trükköt a várban már 30 éve eljátszottuk. Érdekes, hogy nem volt egy ember sem, aki azt javasolta volna, hogy mi lenne, ha nem építenénk semmit. Nagyítsuk meg a teret, legyen jobb átjárás a Dunához és vonjuk a térbe a Vigadót!

Nálunk mindig a mennyiért tudjuk eladni elve érvényesül, meg a mit lehetne még beépíteni. Budapestnek nincs szakrális tere. Semmilyen emblematikus tere nincs. Ami minden nagyvárosban van, még a multiközpontú városokban is. Bár nem kéne magunkat Londonhoz, Párizshoz vagy Rómához hasonlítani, igenis mi Prágával, Krakkóval és Béccsel vagyunk méretileg egy súlycsoportban.  És nekik vannak szakrális tereik. Templommal, piaccal és rengeteg kis utcácskával, melyek kiindulópontja a tér.

Húsvéti piac

Prágára visszatérve a városnak három központi része van: A régi városközpont (Stare Mesto), a modernebb Vencel tér az újvárosban (Nove Mesto) és a várnegyed.

Vencel tér - autósok és gyalogosok kompromisszumos együttélése

A Károly-híd túloldala, a Szent Mihály templommal (Mala Strana)

Mi van nekünk? Egy félig rendberakott várnegyed. Ahol a legfontosabb vita mostanában egy föld alatti parkoló körül zajlott. Apropó, mi van a bedőlt Zsigmond fallal?

Prágában egyáltalán nem engedtek az eredeti portálokhoz hozzányúlni.

A banknak is be kellett illeszkednie a képbe.

Folyt. köv. A közlekedés - avagy mi az a Kiss and Meet?

Marokkó - színes-szagos napló

Autentikusabb mint Tunézia, pompás királyi városokkal, a világ második leglabirintusosabb medinájával és kedves emberekkel. A helyieket ne tévesszük össze az Európában időnként magukból kivetkőző 2. generációs arab fiatalokkal. Ezekről az itt élőknek is megvan a sajátos véleménye. Én két királyi várost, Fezt és Meknest látogattam meg. Lent a fezi medina központi tere, balra a kedvenc teázónkkal.

A Medinában a munka mellett jut egy kis idő zenélésre is.

A színek leírhatatlanok, az ételek közül a tagine, amely a speciális marokkói edényt is jelenti, a legfinomabb.

A tradicionális ház neve Riad vagy Dar, az előbbi a nagyobb és elegánsabb, sokszor medencével a közepén, a dar kisebb és szerényebb. Mi egy marokkói pár által üzemeltetett darból kialakított szállodában töltöttünk egy hetet Fezben.

Minden háznak van tetőtéri terasza, itt szolgálják fel a reggelit. Az elején nem tudtunk, miért kell félórát várnunk a reggelire, aztán kiderült, hogy minden vendégnek a reggeli előtt szaladnak le friss pitáért és tojásért.

A főtér melletti plaza, a medina fala mellett.

A marokkóiak számára fontos a család és a barát. Mellettünk egy nagycsalád élt, alul volt az üzletük és felette a lakásuk. A kerekesszékes nagyit minden reggel kitolták, bevonták az üzlet életébe és egész nap maguk mellett tartották.

nagyi, anya, lánya

Bőrfestők a Medina közepén. A szag vezetett minket. Ma már egész másképp tekintek a bőrtáskámra.

Folyt. a zenei fesztivállal.

Velencei karnevál kedvcsináló képekkel

 

 

Elzász - Feng shui és kard

 


Elzász, a honi utazó által kevésbé ismert tartomány, a legkisebb Franciaországban, mely csupán 190km hosszú, s mindössze 1,7 millió lakost számlál. Csak 1871 óta négyszer cserélt gazdát, hogy aztán végleg Franciaországé legyen. Elzász a német és a francia kultúra és életvitel legjavát tartotta meg és ötvözte sajátosan: A tisztaságot és pontosságot az eleganciával és kreativitással, valamint a hagyományost a modernnel.

Feng shui megfáradt politikusoknak

Strasbourg, az “utak városa” a Vogézek és a Jura közötti átjáró keleti kapujában, a Rajna bal partján fekszik. A közel félmilliós városban 50 ezer egyetemista tanul, a kávézók teraszán, a csatornák mentén és a városi parkokban a nap 24 órájában zajlik az élet. A modern Strasbourgot az európai intézmények épületei képviselik. A markáns építészeti megoldásokról megoszlanak a vélemények, bár önkritikát kell gyakorolnunk, a gótika szerelmeseit egy modern épület soha nem fogja meghatni. Ennek ellenére, az Európa Parlament belseje akár harmonikusnak is mondható. Nem kell feng shui szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, itt minden építészeti megoldás mögött átgondoltság és filozófia rejlik. A fa merész használata az üveg ellenpólusaként telitalálat. Az enteriőr nekünk magyaroknak a Művészetek Palotáját juttatja eszünkbe. A képviselők székébe is belezuttyanok és elképzelem, ahogy ergonómusok hada sürgött-forgott a minél optimálisabb dizájn kialakításában. Ennek fényében főleg érthetetlen, hogy miért tölt olyan kevés időt e falak között európa politikai “elitje”. Mint megfáradt vándorok süppedünk a kényelmes fotelekbe és talán el is szunyókálnánk, ha nem fújnának takarodót.

 

Este sétahajóval térünk vissza a történelmi magba. Utunk során pompásabbnál pompásabb homlokzatok között és hidak alatt suhanunk a XXI. századból vissza a XVI. Századba, mely őszintén szólva inkább a közegem. A történelmi belváros azt adja, amit várunk. A Petite France negyed optimális kiindulópont, de sétánkat bárhonnan is kezdjük, az ég felé magasodó  városjelkép katedrális jó iránytűnek bizonyul. A séta alatt bizton érintjük a legfestőibb utcákat és tereket, így szinte észrevétlenül érünk el a Kleber és a Gutenberg térre, végül a katedrálisig.  Sehol egy málló vakolat, mindenfelé makulátlan külsejű több százéves épületek és lakóházak. Mivel nincs foghíj, 50 év múlva unokáinknak is ebben a pazar historizáló látványban lesz része.

Ébredj hazánknak bajnok népe, ragadd ki híres kardodat!

– szól a Marseillaise, mely 1792-ben Strasbourgban született. Az osztrákok elleni háború kitörésének idején a polgármester felhívást intézett a néphez, hogy írjanak dalokat, melyek harcra buzdíthatják a népet. Claude Rouget de Liste, katonai mérnök egy éjszaka alatt komponálta meg a „Rajnai hadsereg éneke” című dalt, melyet másnap a polgármester saját interpretálásában mutatott be a népnek. A dal csak később kapta a “la Marseillaise” címet, amikor Marseille-ből önkéntesek csapata ezzel a dallal vonult be Párizsba a forradalom védelmére. A Marseillaise-t 1795. július 15-én hivatalos nemzeti himnusszá nyilvánították.

Az Elzászi borút

A 170 km hosszú borút Marlenheim és Thann között középkori falvak és szőlőültetvények között kanyarog,  és mintegy 400 virágzó családi borgazdálkodás otthona. Innen kel útjára a szélrózsa minden irányába a többnyire fehér és száraz nedű. Az évi 100 fesztivál a garancia, hogy az év bármelyik szakában vet arra utunk, biztosan valamilyen ceremóniába botlunk. A borút 26 gyalogos sétája páratlan élmény, és lehetőséget nyújt az elzászi szőlő és borkultúra alaposabb tanulmányozására. Az elzászi borok egyedül itt Franciaországban a hét honos szőlőfajta után kapták a nevüket: Sylvaner, Pinot Blanc, Pinot Noir, Riesling, Muscat, Pinot Gris és Gewurtztraminer. A Pinot Noir-on kívül mindegyik fehérbor.

Obernai

A városka a Szent Odile hegy lábánál, 25km-re található Strasbourgtól és a borút északi végének első, kihagyhatatlan állomása. Sok visszatérő látogató szerint Elzász egyik legszebb és középkori épületekben leggazdagabb városa. A virágba borult, favázas épületek között tett sétánk során, mintha egy középkori építészeti könyv lapjai elevenednének meg előttünk. Az impozáns méretű középkori falakon és tornyokon sem fogott az idő vasfoga.

A séta kötelező állomása a hatvödrös kút 3 korinthoszi tartóoszloppal, melyen kőbevésett új testamentumi idézetek olvashatók. De esztétikailag az 1370-ben épült városháza és a Szent Péter és Pál templom sem utolsó látvány.

Königsburg

Az elzászi körút kötelező állomása, nem kis részben a 800m magasan fekvő várból táruló pazar panorámának köszönhetően. Látható innen az elzászi síkság, a Vogézek, a Fekete erdő és a tiszta időben az Alpok vonulata is. A XII. században épült vár gyakran állt királyok és császárok rivalizálásának középpontjában. Végül a német II. Wilhelm császár állította helyre jelenlegi állapotába. Neki köszönhető, hogy a látogatók autentikus képet kaphatnak a középkori várbeli életről. Egyik legizgalmasabb programjuk a szerdánként és szombatonként megrendezett “Bírák és Elítéltek” című zenés színház, melynek előadásába a nézőket is aktívan bevonják. A gyerekprogramok fénypontja, pedig amikor a középkori ruhákba öltözött, különböző mesterséget képviselő emberek mesélnek mindennapjaikról a gyerekeknek.

Colmar

A "legelzászibb város" város Strasbourg és Basel között található és a XVI. században folyami és kereskedelmi kikötőként élte fénykorát. Óvárosa, Strasbourgéhoz hasonlóan szintén világörökség. A legfontosabb látnivalók: a Szt. Márton-templom, az Adolf-ház, a Pfister-ház és a Petite Venice. Érdemes megnézni a domonkos kolostorban kialakított Unterlinden múzeumot is, benne a híres Isenheimi oltárképpel. A város 2004. július 4-én a New Yorki szabadság szobor 12m-es másolatával ünnepelte szülötte, a világhírű szobrász, Frédéric-Auguste Bartholdi halálának 100 éves évfordulóját. Az impozáns replika egy forgalmas kereszteződés közepéről navigálja az utazót. A még teljesebb colmari élményhez üljünk ki egy kávéra, csevegjünk a helyiekkel, bogarásszunk a galériákban és vegyünk eredeti kézműves tárgyakat.

Bali – Még a bomba sem vert éket

Kevés a világban az a hely, ahová már ott-létünk alatt visszavágyódunk. Bali ilyen. Az egyedi építészet, a lakberendezés, a képző -és iparművészet, a zene és a tánc Indonézián belül is egyedi vonásokat mutat. Aki már látott balinéz stílusú kertet, szobrot, vagy csak egy szobabelsőt, a sajátos jegyeit soha nem felejti el. Aki pedig járt már a szigeten, egyszer csak észreveszi magán, hogy megváltozott. Majd kezdi a fizikai környezetét is átformálni. Kicsit balinézre. Aztán nagyon.

szállodai szoba

Bali a 13 ezer sziget közül a legismertebb és a legnépszerűbb, annak ellenére, hogy a főváros, Jakarta és Indonézia leghíresebb attrakciója, Borobodur is Jáva szigetén található. Bali viszont maga az attrakció. Ahol egy autóút is dizájn műremek. Egy körforgalom is művészeti tárgy.

Templomba menet

A 2002. október 12-i kutai bombamerényletek után közvetlenül készült egy ausztrál dokumentumfilm, amelyben a túlélők, az áldozatok rokonai és a sziget szerelmesei próbálták feldolgozni az átélteket. Az ausztrálok szíve csücske a sziget, a 202 áldozatból 88 volt ausztrál. 3 embert nem tudtak beazonosítani. 3 ember, aki a világon senkinek nem hiányzik, de Balin végső otthonra lelt. Hányszor volt már Balin? – hangzott a műsorban a kérdés. Ötször, nyolcszor, tizenkétszer – jött a válasz. Mosogatás közben megállt a kezemben a kanál. TIZENKÉTSZER?!

Körforgalom és organikus utcai szemetes

Az indonéz kormány zavarában vagy engesztelésképpen az első évfordulóra meghívta a sebesülteket és az áldozatok családtagjait, hogy a helyszínen emlékezzenek, úgy ahogyan ők akarnak. Azt gondolnánk, hogyha egy bomba robban valahol mellettünk, ez lenne a legutolsó hely, ahova visszavágyunk. Az ausztrálok mentek. A túlélők végtag nélkül, sántítva, összeégett arccal. A gyerekeiket elvesztett szülők, a párjukat elvesztett nők és férfiak. És évekkel később mentünk mi is.

Majomerdő, Ubud

Természetesen a szigetnek vannak turista központúbb és tradicionálisabb autentikusabb részei. Kuta és környéke a tömegturisták paradicsoma, míg a mellette elterülő Seminyak egyedi villáival inkább a tehetősebb kikapcsolódni vágyó vendégekre számít. A reptér közeli Tubán a családosokat célozta meg, míg Jimbaran Bay-en, a legdrágább üdülőhelyen szinte csak luxus szállodákkal találkozunk. Sanur, paradox módon, ahol az egész szigeti turizmus elkezdődött, megtartotta tradicionális falusi jellegét és elsősorban a művészet kedvelőkre, valamint a családokra számít. A déli csücskön fekvő Nusa Dua és Benoa szintén drágább környék, de a szállodák példaértékűen olvadnak bele a falusi környezetbe.

Novotel

A szállodaválasztásnál általában igyekszem helyi tulajdonú, az ország építészetével harmonizáló szálláshelyet találni. Ezúttal mivel kisgyerekkel utaztunk, egyéb szempontokat is figyelembe kellett vennünk. Egyértelműen Sanur és Nusa Dua jöhetett szóba, ahol a gyerekbarát környezet mellett lehetőség van a helyiekkel való kapcsolatteremtésre. Bár a szállodák többsége gyerekbarát, aki már szállt meg olyan helyen, ahol gyerek klub vagy ovi is van, tudja, hogy ennek nincs alternatívája. Jó a gyereknek és jó a szülőknek. Persze, hogy volt lelkiismeret furdalásunk. Szegény gyerek semmit nem lát az országból. De a saját kárunkon megtanultuk. A kifejezetten gyerek programokon kívül mint az állatkert, vagy egy kis turista buszozás, esti hajózás, egy ötévesnek bármi más kínszenvedés. A helyieknek különösen jó érzéke van a gyerekekhez. Pironkodtunk, de fiam szinte nyitotta és zárta a klubbot.

Novotel

Hosszas válogatás után a Novotelt választottunk Benoa-ban. A hotel pont egy falucska mellett volt, reggel a templomba igyekvő iskolások csacsogására ébredtünk.

Irány az iskola

A hotel egy balinéz ház koncepcióját követi építészetileg, ahol minden funkció külön épületben kap helyet. A szállodát építészek számos design könyvben említik pozitív példaként. Tetszett, hogy nem spórolnak az alkalmazottakon, hogy a bébiszitterek is a szálloda épp ráérő alkalmazottai, akik közvetlenül a szülőktől kapják meg az óradíjat, mindenféle levonás nélkül. Az alkalmazottak többsége egyébként képzett művész, akik délelőttönként és esténként művészetükkel, zenével, tánccal, jégszobrászattal és egyéb tevékenységekkel ismertetik meg a vendégeket. A szálloda példaértékűen jótékonykodik és a vendégeket is erre ösztönzi.

A tematikus vacsorák, amellett hogy “esztétikai atombombák”, szintén az emberek közötti megértést szolgálják.

Vacsora a szállodában

Ubud - a helyi kultúra fellegvára

Ubud az Balinak, mint Budapestnek Szentendre. Ha csak egy helyre megyünk a szigeten, az legyen Ubud, melynek már a megközelítése sem mindennapi. A művészfalut körülölelő települések mindegyike egy művészeti ágra szakosodott: Mas a fafaragásra, Celuk az ezüstre, Batubulan a textilre. Érdemes meg-megállni és bepillantani a műhelytitkokba, a helyiek rendkívül vendégszeretők, szívesen megmutatják a mesterség csínját-bínját. Ezekben a falucskákban az árak is kedvezőbbek. Kerüljük a csoportokat és próbáljuk meg a környéket egyénileg, a saját ritmusunkban bejárni. Mert lehetséges, hogy a majomerdőben csak félórát töltünk, ugyanakkor egy kis galéria annyira lenyűgöz, hogy ott maradunk fél napot. Próbáljunk ki mindent, amit itthon soha nem mertünk. Játsszunk a gamelánon, táncoljunk, batikoljunk, faragjunk.

Táncok

Barong, legong és a kecak a három fő táncfajta, amelybe lépten-nyomon belebotlunk különösen Ubud templomkertjeiben, de vannak kifejezetten turisták számára szervezett előadások is. A Barong egy mitológiai karakter, a szellemek ura, akinek Rangda a fő ellensége. A tánc tulajdonképpen az ő harcukat mutatja be. A Legong elsősorban a kifinomult kéz -és lábmozdulatok tánca, melyeket erőteljes arcmimika kísér. Ezt mindig két nő táncolja, akik mellett gyakran megjelenik a legyezős tjondong, aki mintegy narrátorként funkcionál. A Kecak, egy sokszereplős rituálé, ahol a táncosok kockás ruhába öltözve a "cak" szót mantrázzák, kezeiket az ég felé emelve.

 

A helyiek

A balinéz rendkívül spirituális népség. A 240 milliós muszlim Indonéziában, ez a sziget megmaradt hindunak. Az itteni hinduizmus azonban nem igazán hasonlít az indiaihoz, sem építészetében, sem rituáléjában. Nyoma sincs az emberek közti különbség tételének, bár létezik a kasztrendszer. Mivel a lakosság majdnem egészében a legalsó kaszthoz tartozik, így mindenki egyenlőnek számít. A vallás a mindennapi élet része naponta többször készítenek felajánlásokat és ha eljön az idő, abbahagyják a munkát és imádkoznak. Minden háznak van saját szentélye, ahogy az üzleteknek és éttermeknek is.

Tipikus balinéz otthon ( a bejárati kapura ki kell írni, hányan laknak, így tartják számon a népességet.)

A bizalom

Minden kirándulást egyénileg szerveztünk, ami nem volt nehéz, mivel a szállodák elött sorakoznak a taxisok, akiket teljes napra is ki lehet vérelni. Nem kérnek előre pénzt és az út során sem fogadnak el semmit. Az első alkalommal, amikor Ubudba mentünk, mindenképpen ki akartuk fizetni Ubudban a napidija felét, azért hogy biztosan megvárjon minket. De ő szabadkozott, azt mondta ez bizalmi kérdés. Ha mi nem megyünk vissza a kocsihoz, igaz, hogy ő elveszti a pénzét, de mi sem jutunk vissza a szállásunkra.

 

Powered by Blogger.hu